Referenciák

Cégünk a kezdetektől 2011. óta – részese volt a magyar sport egyik legmeghatározóbb fejlesztési projektjének.
Hathatós támogatásunkkal az elmúlt években 10 milliárdos nagyságrendben áramlott támogatás a látvány-csapatsportokba, több százmilliós megtakarítást eredményezve a támogatói oldalon.
Szakmai munkánk eredményeként tornatermek épültek és sportcsarnokok újultak meg, sport uszodát adtak át, jégcsarnok került sportegyesület tulajdonába, megannyi labdarúgó pálya épült mely egyben kiszolgálja a tömegsport igényeket is.

Ezek a fejlesztések nem csak nagyvárosokban, hanem az ország legkisebb településein is megvalósultak, olyan helyeken is, ahol erről korábban álmodni sem mertek volna. És ami még ennél is fontosabb, megindult a kistelepüléseken a korábban haldokló sportélet, a gyermek sportolók száma többszörösére duzzadt szinte valamennyi támogatott sportágban, egyre ritkábban indok a gyermekek távolmaradására a szülői anyagi támogatás hiánya, hiszen ezt a fajta elkötelezett támogatást már részben átvették a gazdasági társaságok.
Cégünk, közel 200 sportegyesület szakmai és nem egy esetben anyagi támogatója is. Ügyfeleink között megtalálhatók a legkisebb ?falusi? sportegyesületek és a legmagasabb bajnoki osztályban játszó klubok is. A tízezres nagyságrendű amatőr sportolón felül számos utánpótlás és felnőtt válogatott sportoló, olimpiai bajnok tagja ezeknek a kluboknak, többek között azért is, mert biztos anyagi hátteret biztosít egyesületük menedzsmentje és tulajdonosi köre, többek között a Tao támogatások révén.
Kérjük, Önök is csatlakozzanak hozzánk akár sportegyesületként, vagy akár támogatóként!
Amennyiben támogatóként csatlakozik hozzánk, garantáljuk, hogy támogatását a legmegfelelőbb célra és helyre, az Ön igényeinek megfelelően helyezzük el!
Referencia listánkat ITT éri el!