Támogatóknak

Mint azt már bizonyára Ön is tudja a Kormány döntése értelmében a látvány-csapatsportágak (labdarúgás, kézilabda, vízilabda, kosárlabda, jégkorong) támogatottsága terén jelentős változások álltak be 2011. július 1-ét követően. Lehetőség nyílik arra, hogy a gazdasági társaságok társasági adójuk egy jelentős részét ne a központi költségvetésbe fizessék be, hanem egy általuk megnevezett csapatsportág finanszírozására fordítsák.

A támogatás felhasználásának számos területe van, összefoglalóan az alábbi területek különböztethetőek meg:

  • utánpótlás-nevelés fejlesztése (pl. új csapat indítása, meglévő magasabb szintre hozása stb.)
  • személyi jellegű ráfordítások (pl. edzők, egyéb sportszakmai segítők számának növelése)
  • képzéssel összefüggő feladatok (pl. tanfolyamok, licencek, kurzusok, tréningek stb.)
  • versenyeztetéssel összefüggő költségek, melyek kizárólag a szövetségen keresztül vehetők igénybe és kizárólag amatőr sportszervezetek számára hívatók le (pl. versenyengedélyek, játékengedélyek kiállításának díja, az igazolásból, átigazolásból a szövetség felé befizetésre kerülő díj, stb.)
  • tárgyi eszköz beruházás, felújítás (pl. tárgyi eszköznek minősülő sporteszközök, szállítóeszközök, öltöző felújítás, építés, világítás bevezetése, korszerűsítése, pályaépítés, stb.)
  • biztonságtechnikai célú infrastruktúra fejlesztése (pl. beléptetés, tűzvédelmi, balesetvédelmi rendszerek fejlesztése stb.) a vonatkozó jogszabály szerint.

A támogatás igénybevételének számos jogi/adminisztratív és szakmai feltétele van, amely adott esetben probléma elé állíthatja a sportszervezetet.

Szakértői csoportunk arra vállalkozik, hogy ezeket az adminisztrációs terheket levegyük a vezetők válláról, így Önnek kizárólag azzal kell foglalkoznia, amihez a legjobban ért, a klub irányításával.

Hogy miben tudunk önöknek segíteni?

  • Segítünk Önöknek olyan gazdasági társaság megkeresésében, amelynek szeretné a társasági adóját ezzel a támogatással csökkenteniTájékoztatjuk a gazdasági társaságokat a szükséges információkról, szabályokról.
  • Segítünk Önöknek a támogatás alapfeltételeként előírt sportfejlesztési (program) terv összeállításában, tájékoztatjuk az elszámolható költségek köréről, a határidőkről, az eljárás menetéről, az ellenőrzések rendjéről.
  • Elvégezzük Önök helyet a programhoz kapcsolódó adminisztratív feladatokat (kérelem benyújtásától a program lezárásáig), támogatjuk a kötelező előre haladási jelentések, zárójelentés, elszámolás elkészítését. Támogatjuk továbbá könyvelésüket a pénzügy technikai megoldások terén.

Mennyibe kerül ez önnek?

Az általunk nyújtott szolgáltatás a sportszervezet által igénybe vett támogatásból, illetve annak egy részéből elszámolható!

Miért a mi szolgáltatásunkat vegye igénybe?

Szakértői csoportunk jól ismeri a támogatási rendszerrel kapcsolatos jogszabályokat, pénzügyi követelményeket, adminisztratív igényeket, ellenőrzési és elszámolási szabályokat, valamint a sportszervezetek működését.

Ezáltal naprakész információszolgáltatással, valamint gyors és hatékony ügyintézéssel támogatjuk az Ön által működtetett sportszervet céljainak megvalósításához szükséges pénzeszközök rendelkezésre állását.

Amennyiben felkeltette érdeklődését ez a remek sportszakmai kezdeményezés és az elsők között szeretne részesülni a támogatásból, kérem, forduljon hozzánk bizalommal!

A benyújtás, eljárás folyamata

Az adott látványsportra vonatkozó adatlapok a szövetségek weblapján vagy ITT érhetőek el (letölthető dokumentumok). Az adatlapok szövetségenként eltérőek!

A kitöltött pályázati formanyomtatványt összesen 3 példányban kell benyújtani. Ebből 2 eredeti példányt cégszerűen aláírva, lebélyegezve postai úton és elektronikusan (e-mail, CD) kell elküldeni az adott látványsport szakszövetsége részére!

Figyelem! Ha az Ön sportszervezte több látványsportba érintett, a pályázati adatlapot külön-külön kell benyújtani, az adott szakszövetség felé.

A benyújtás feltétele a 39/2011 (VI.30) NEFMI rendeletben meghatározott igazgatási szolgáltatási díj befizetése és annak igazolása. A díj mértékét a rendelet tartalmazza, a pontos kiszámításában a tervezést könnyítő nyilvántartásunk nyújt támogatást. Az igazgatási díjat az érintett szakszövetség ? weblapon és a rendeletben elérhető – bankszámlaszámára kell átutalni.

A sporttámogatási kérelem kitöltéséhez szüksége lesz az adott szakszövetség sportfejlesztési stratégiájára és a képesítési szabályzatára (letölthető dokumentumok).

A sportág sportfejlesztési stratégiája alapján kell összeállítani az ÖN sportfejlesztési stratégiáját / fejlesztési programját. A rendelet szerint a stratégia és a megvalósítását célzó program 4 évadra is tervezhető, javasolt 1 éves tervet készíteni.

A támogatókat már most is célszerű gyűjteni, a tervezett támogatás mértékét szándéknyilatkozatban / együttműködési megállapodásban rögzíteni, de április 30-ig a Kérelem benyújtása a feladat (melyhez támogatókat nem kell hozzárendelni).

A Kérelem benyújtásához szükséges igazolásokat (pl. Nyilvántartó hatóság igazolása 30 napnál nem régebbi igazolása a szervezet nyilvántartásban szereplő adatairól vagy Közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott aláírási címpéldány vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírás minta, a támogatott szervezet vezetőjétől) már most célszerű beszerezni (figyelve arra, hogy 30 napnál nem régebbi).

A sportszervezetnek a támogatások befogadására külön bankszámlával (alszámlával kell rendelkezni).

A benyújtáshoz és az elszámoláshoz kapcsolódó egyéb információkról kérje tájékoztatásunkat.